Határtalan öröm és büszkeség
Megszületett Szabó Tibor és Bálint Éva fia: Bálint
Három gyermek született már a Weöres Sándor Színház létezés óta, de most itt az első száz százalékos színészgyerek, akinek anyja is, apja is társulati tag: Szabó Tibor és Bálint Éva kisfia Szabó Bálint Ákos január 29-én látta meg a napvilágot.
A Vas Népe és a Weöres Sándor Színház közös estje előtt, pénteken jelentette be Szabó Tibor a gyermek érkezését, amit nagy ováció fogadott. Az egyik ruhatáros, Hernusz Kati volt a dúlája, mert ő jutott be a kórházba, az apuka a látogatási tilalom miatt nem. Hernusz Kati a gyermek intenzív osztályon dolgozik, másodállása a színházban a nézőtéri munkatárs. Volt Bálint Évával, ő fényképezte le telefonjával az újszülöttet, és közvetítette az influenzajárvány miatti tilalom okán kint rekedt apukának.
- Megkönnyebbülést érzek az elmúlt napok feszültsége után, határtalan örömöt és büszkeséget - mondta Szabó Tibor az előadás után, amit már abban a tudatban játszott végig, hogy édesapa lett. Nem esik jól, hogy nem mehetek be a kórházba, mivel apás szülést terveztünk, ehhez képest még az osztályra sem engedtek be. Előadás előtt született, még belefért volna, hogy ott legyek, aztán iderohantam volna a színházba. Sajnos pont most van ez a látogatási tilalom. -
|
Egy nővérke is segít abban, hogy az apát közelebb vigyék fia megszületéséhez: kérésre, fotókat, valamint videófilmet készít. - Most leginkább egyedül szeretnék lenni, de nem tehetem, mert a kollégákkal közösen meg kell ünnepelni a színházi estet. Persze, ez kellemes kötelesség. De nem vagyok duhaj típus, nem rúgom ki a ház oldalát. A kollégák örülnek velem, nagyon várta a babát a társulat, mert ő az első száz százalékban színészgyerek, ezért most nagyobb volt a várakozás.-
Trokán Péter barátnője már megnézte a fiunk horoszkópját: Vízöntő Oroszlán aszcendenssel. Én azt mondtam: hóhányó lesz. Hamar fog önállósodni, nőcsábász lesz, szülőtisztelő. Ha olyan lesz, mint az anyja, akkor szép fiú lesz. És legyen rámenősebb, céltudatosabb is, mint én voltam. Méreteit tekintve 4 kiló 32 dekagrammal és 55 centiméterrel született az anyai nagyapámra hasonlít és Éva édesapjára. Az ő jellemzőik ezek, hogy magasak, valamint csontosak. Nekem édesanyám azt mondta, azért imádkozik, hogy egy fejjel nagyobb legyek, mint az apám. Ez így lett. Én is azt mondom, legyen egy fejjel nagyobb nálam, és akkor minden rendben lesz. Ha olyan lesz, mint az anyja, akkor szép fiú lesz.
Címkék: szombathely, Szabó Tibor, Weöres Sándor Színház, bálint éva



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.