12 találat a náci címkével
A legújabb adatok szerint a második világháborúban mintegy kétszázzal több náci haláltábor és gettó működött Kelet-Európában, mint amennyit eddig holokausztkutatók tudni véltek - derül ki egy olyan amerikai enciklopédia-sorozat második kötetéből, amely a következő években a magyarországi vonatkozásokat is tartalmazni fogja.
A Simon Wiesenthal Központ újabb három személyt vett föl a legkeresettebb tíz náci háborús bűnös listájára, köztük egy magyart is - derül ki a szervezet éves jelentéséből, amelyet csütörtökön ismertettek izraeli lapok internetes kiadásukban.
Németországban minden ötödik fiatal felnőtt számára semmit sem jelent az a szó, hogy Auschwitz, majdnem minden harmadik német pedig nem tudja, hogy melyik országban fekszik az egykori náci koncentrációs- és megsemmisítő tábor - mutatta ki egy felmérés.
Lengyelországban 30 év után újranyitják az auschwitzi és más náci koncentrációs táborokban a második világháború idején elkövetett bűnök vizsgálatát - közölte csütörtökön Piotr Piatek, a Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) krakkói részlegének igazgatója.
Gyanú szerint egy „csoport meggyalázta a magyarság legnagyobb temetőjét” Auschwitz-Birkenauban.
"Nácinak" nevezte XVI. Benedek pápát Susan Sarandon egy New York-i filmfesztiválon zajló közönségtalálkozón. Az eset nyomán katolikus és zsidó csoportok is tiltakoztak és felszólították a színésznőt, hogy kérjen bocsánatot.
Eljárást indítottak Lars von Trier ellen a francia hatóságok a cannes-i filmfesztiválon elhangzott nyilatkozata miatt, amelyben a dán filmrendező "viccelődve" Hitler-szimpatizánsnak mondta magát.
Az igazságszolgáltatás "kis győzelmének" nevezte kedden egy Facebook-bejegyzésben Efraim Zuroff azt, hogy hozzájárulhatott Képíró Sándor volt csendőr százados egészségének romlásához az ellene folytatott per.
Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a veronai katonai bíróság távollétükben a náci Németország kilenc egykori katonáját a II. világháborúban Észak-Olaszországban elkövetett mészárlások miatt - jelentette csütörtökön az olasz sajtó.
Hollandia európai letartóztatási parancsot adott ki egy Klaas Carel Faber nevű, Németországban élő egykori náci bűnöző ellen - jelentette be csütörtökön a holland ügyészség.
Aachen - Beismerte az általa 1944-ben elkövetett gyilkosságokat egy náci háborús bűnös kedden a németországi Aachen bíróságán.
Veszprém - Az SZDSZ megyei szervezete feljelentést tett a rendőrségen, mert ismeretlenek náci horogkeresztet és nyilaskeresztet festettek a Budapest-Jutasi úti aluljáró falára - közölte a párt a Naplóval.

2010 Afganisztán ajka autó bajnokok ligája balaton balatonalmádi balatonfüred balatonfűzfő baleset budapest devecser eu fidesz film foci futball gazdaság gyilkosság halott horoszkóp időjárás influenza iszapkatasztrófa jegyzet Jobbik kézilabda kiállítás kína Kolontár koncert kórház kosárlabda közlekedés labdarúgás lmp magyar magyarország médiatörvény MKB Veszprém KC mszp orbán viktor pannon egyetem pápa rablás rendőrség röplabda sport sümeg tapolca traffipax tüntetés turizmus tűz választás választás 2010 várpalota vb-2010 veszprém zirc








