Emlékfal Devecserben - Diákok és sportolók intik óvatosságra az utókort
Devecser - Diákok festették ki azt az emlékfalat, amelyet szombaton avattak fel a kastélyparkban.
Az Arc az egészségért alapítvány kezdeményezése mellé sportolók, neves művészek, pécsi, devecseri, kolontári diákok álltak. Balogh Zoltán újságíró, az Arc program egyik résztvevője köszöntötte az érdeklődőket. Köztük számos színművészt és sportolót, köztük az ajkai Kis Gergő úszóolimpikont.
|
Tímár Fanni diáktársai, a jelen lévő pécsi tanulók nevében is szólt a falra festett jelképekről. Az ünnepségen Kautzky Armand és Lux Ádám, valamint a Petőfi Színház színművészei adtak rövid műsort. Azt követően Buncsek Zoltán, az alapítvány egyik alapító tagja mondta el, hogy a fal állításával emléket szerettek volna állítani az önzetlenségnek, összefogásnak. Mint mondta, a jelen levő sportolók az itt élőkhöz hasonlóan érnek el sikereket, szenvednek a kudarctól, és nekik sem szabad feladniuk, akárcsak a katasztrófát elszenvedett családoknak.
Erdei Zsolt ökölvívó a mozgalom arcaként szólt. Beszédében úgy fogalmazott, hogy itt most sok családnak kell újra felépítenie az otthonát.
- Ezért példát kell mutatni, egymillió forintot ajánlok fel saját zsebből, és remélem, sokan követnek majd, ahogy az ország eddig is jelentős összefogásról tett tanúbizonyságot mondta a kétszeres világbajnok. Lapunk kérdésére válaszolva közölte, hogy amint eljutott hozzá a katasztrófa híre, rögtön érezte, hogy segítenie kell. A jövő nemzedéke figyelmét fel kell kelteni, látnunk kell, hogy milyen borzasztó dolgok történhetnek, ha nem figyelünk oda. Egyébként Erdei Zsolt még sosem járt Devecserben, most viszont megfogadta, hogy később rendszeresen visszajár. Szeretné látni, hogyan áll talpra a város és környéke.
|
Toldi Tamás polgármester szólt azokról, akik gyászolják szeretteiket, akik elveszítették mindenüket. A város vezetése azon dolgozik, hogy Devecser és környéke lakóinak jövőképet mutathasson.
Mód Miklós atya megáldotta az emlékfalat, majd az iszapár szintjének vonalában kis lakatokat helyeztek el a résztvevők.
|
A devecseri, kolontári, pécsi diákok által a falra feltett homokóra a sérülékeny tározót szimbolizálja, azt, hogy a tragédia bekövetkeztére olyan bizonyossággal lehetett számítani, ahogy a homok lepereg a kis edényben. A természetet, a park korábbi szépségét idézi a zöld háttér. A gyerekek emléket állítottak a gyászos napnak, az összefogásnak, a mindent megmutató médiának, valamint a reménységnek. A tizenkét fehér ruhás alak az önkénteseket jelképezi. |
Címkék: devecser, isazpkatasztrófa, összefogás fala



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.