Biotermékek - Természetes anyagot a szervezetnek

Ebben az évben már ötödször szervezték meg az országos bionapot régiónként. A közép-dunántúli rendezvényre szombaton Szentantalfán, a Dobosi-pincészetben került sor. Izgalmas előadásokat tartottak a szőlészek, borászok, természetvédők, táplálkozástudományi szakemberek, gazdálkodók.


2011. július. 05. kedd | Szerző: Varga Ibolya




Dobosi Dániel és felesége, Ilonka öt gyermeket neveltek fel,  mindannyian a családi gazdaságban dolgoznak. A szőlőterületük 18,5 hektár, és nyolc éve ellenőrzött termelői a Biokontroll Hungária Non-profit Kft.-nek. Nemcsak bioborokat készítenek, de azokkal és a hagymányos technológiával készültekkel is számos borversenyen  szereztek aranyérmet, illetve a kategóriájukban a legjobbak lettek. A növényvédelemben csak hagyományos és a biogazdálkodásban is engedélyezett szereket használnak, ként és rezet. Ilonka a gyermekei miatt tért rá a biotermékek fogyasztására, mert amikor még kicsik voltak, bizonyos ételekre allergiás tünetekkel reagáltak. Naponta rendszeresen fogyaszt szőlőmagolajat, mely igen jó hatással van az erekre és a szívműködésre. Ezt most egy figyelmeztető betegség is igazolta. Ilonka holnaphoz két hete szívinfarktust kapott.  Gyorsan a kórházba került, ahonnan egy hét múlva csaknem egészségesen távozott. Az orvosok véleménye is az volt, hogy a bioételeknek és a szőlőmagolajnak köszönheti azt, hogy  keringési rendszere nem szenvedett maradandó károsodást.

Dobosi Dánielné túlélte a bajt (Fotó: Penovác Károly)

Dobosi Dánielné túlélte a bajt (Fotó: Penovác Károly)

A  bionap résztvevőit Kiss Csaba, Szentantalfa polgármestere is köszöntötte, aki maga is borász. Megtiszteltetésnek vette, hogy éppen az ő településük adhat otthont ennek a rangos rendezvénynek.

- Jó egy évtizede foglalkozunk a szőlő biotermesztésével - fejtette ki előadásában dr. Májer János, a Pannon Egyetem Agrártudományi Centrum Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének igazgatója. - Badacsony ideális hely az ilyen kísérletekre, és több ponton együttműködünk a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósággal. A talajtakarásos módszer, melynek keretében szénát, sást vagy más növényi nyesedéket terítünk le a sorközökbe, szépen bevált. Nem engedi felnőni a gyomnövényeket és megtartja a talaj nedvességét.

Az igazgató szólt arról is, hogy az utóbbi években már nem kapnak pályázati pénzt vagy más támogatást a biotermesztési programjukra, de magánszorgalomból folytatják. Említette, hogy több településen megtiltották a seregélyek hanggal történő riasztását. Azt ajánlotta, hogy aki tudja, hálózza be az ültetvényét, lehetőleg kék hálóval, mert ezt a magasból a madarak vízfelületnek érzékelik és nem repülnek bele. Felhívta a figyelmet arra is, hogy aki a környezetet jobban kímélő művelési módok alkalmazására kap agrártámogatást, annak ilyenkor érdemes elvégeztetnie a levélanalízist, melyre alkalmas az intézet laboratóriuma.

A bionap vendégeit bio szürkemarhából készült pörkölttel, bioburgonyával, házi készítésű káposztasalátával, borral kínálták ebédre (Fotó: Penovác Károly)

A bionap vendégeit bio szürkemarhából készült pörkölttel, bioburgonyával, házi készítésű káposztasalátával, borral kínálták ebédre (Fotó: Penovác Károly)

Kőrös Tamás növényvédelmi szakmérnök-szaktanácsadó a szőlő, Pecznyik Béla környezetgazdálkodási agrármérnök-növényorvos a szántóföldi és konyhakerti növények növényvédelméhez ajánlott a biogazdálkodásban is használható szereket. Ezeknek az a nagy előnyük, hogy csak egy adott faj lárváit pusztítják el, mégpedig úgy, hogy leállítják az emésztésüket vagy megakadályozzák a növekedést, bábozódást.

A ragadozó atkák szőlőbe telepítésének megyénkben is vannak hagyományai. Györffyné dr. Molnár Júlia, a mezőgazdaság-tudomány doktora sok évig kutatta az atkákat és készített atkaöveket a szőlészeknek. Dr. Májer János arra hívta fel a figyelmet, hogy körültekintően kell bánni a rovarok alkalmazásával a védekezésben. Ezt igazolja a harlekinkatica esete is. Üvegházakba hozták be biológiai védekezésre, mára elszabadult és pusztítja az őshonos, kevésbé agresszív katicákat.

- Nem táplálkozunk helyesen - állapította meg elődásában Meiszner Katalin természetgyógyász. - Különböző időpontokban eszünk, nem törődünk azzal, ha kimarad egy-egy étkezés, nem mozgunk eleget, és csodálkozunk, hogy jönnek ránk a kilók. Az étkezéseinkben több a kívánatosnál a fehérje és kevesebb a zöldség és a gyümölcs. A táplálkozási piramis szerint éppen az ellenkezője lenne ideális. Aki teljes kiőrlésű gabonából készült pékárukat eszik, az ezzel bőségesen vesz magához rostokat, vitaminokat, nyomelemeket.

A bioélelmiszerek mindenkinek ajánlhatók - fejtette ki előadásában dr. Bardócz Zsuzsanna, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora, a táplálkozástudomány professzora. Több amerikai és uniós kutatás igazolta, hogy a biotermékekben sokkal több hasznos anyag található, mint a nagyüzemi mezőgazdaság termékeiben. Ugyanakkor a természetes anyagok jobban beépülnek az ember szervezetébe, mint a mesterséges adalékok, bármennyire is egészségesnek és nélkülözhetetlennek nyilvánítják őket  a gyártóik és forgalmazóik.

Czeller Gábor, a Magyar Biokultúra Szövetség elnöke, aki a Tolna megyei Tamásiban gazdálkodik, azt fejtette ki, hogy a biotermék vagy helyesebben az ökotermék nem azonos a vegyszermentes kisüzemi termeléssel. Itt nagyobb mennyiséget állítanak elő és szigorúan ellenőrzik a feltételeket és az előírások betartását. A ellenőrzésnek is vannak költségei, de azt is meg kell érteni, hogy a szövetség  csak olyan termékhez adja a védjegyét, amelyik nemcsak a megjelenésekor, hanem folyamatosan kiváló minőségű. Ware Borbála, a szövetség regionális elnöke vitatta azt az állítást, hogy ökogazdálkodással nem lehet ellátni a Föld túlnépesedett lakosságát. Ez a gazdálkodás csak annyit vesz ki a talajból, amennyit kell, és trágyával, egyéb melléktermékekkel vissza is juttatja a kivett tartalmakat a termőföldbe. A legeltetés nagyon jót tesz a réteknek, legelőknek, és egészségessé teszi a fejt tejet is. Nem helyes, ha szójával meg más egyéb, magas fehérjetartalmú takarmánnyal etetjük a teheneket a nagyobb tejhozamért. Arról nem is beszélve, hogy a tehenek gyógyítására használt szerek maradványai is bekerülnek a tejbe, és gondot okozhatnak annak, aki ezt elfogyasztja.

Ware Borbála és férje, Ware Péter Sátormapusztán gazdálkodik (Fotó: Penovác Károly)

Ware Borbála és férje, Ware Péter Sátormapusztán gazdálkodik (Fotó: Penovác Károly)

Ware Borbála egy évtizede szorgalmazza a mobil vágóhidak használatát, mert ezzel nem stresszes állatokat vágnának, és sokkal jobb minőségű lenne a hús. A regionális elnök férjével, Péterrel települt vissza Magyarországra Angliából. A gyerekein vette észre, hogy a tejtől kiütést kapnak, ezért már ott biotejet vásárolt nekik. Angliában végezte el a mezőgazdasági főiskolát is. Hogy nem tanult hiába, azt a rendezvény látogatói is tapasztalhatták, hiszen az ebéd az általa Hegyesd-Sátormapusztán tenyésztett szürkemarhából készült.

A biotermékeket rendszeresen eszik

A biotermékeket rendszeresen fogyasztja az alapfokú végzettségűek 6,3 százaléka, a középfokú végzettségűek 5,9 és a felsőfokú végzettségűek 8,0 százaléka.

Rajtuk kívül a hagyományos konyhát követők 3,0 százaléka, a vegetáriánusok 21,9 százaléka, a reformkonyhát követők 12,6 százaléka, valamint a diétázók 7,3 százaléka.

Továbbá a biotermékeket rendszeresen fogyasztja a krónikus betegek 11,1 százaléka, az egészségeseknek pedig az 5,7 százaléka.

 

Szeretem a zöldségeket és gyümölcsöket, és egész évben arra törekszem, hogy legyen mindig az asztalunkon, gyakran készítek főzeléket, és a köret is lehet zöldség vagy vegyes. A biopiacon elsősorban a környékbeli termelőket keresem, őket ismerem, tudom, hogy nemcsak a papírjaik vannak rendben, de az elő-írásoknak megfelelően  dolgoznak, nem kell félni, hogy szermaradvány mérgezi a családomat. Ettől függetlenül nem tartozom azok közé, akik elutasítanák a nagyüzemi mezőgazdaság termékeit. Tudom, hogy ezekben is a lehető legjobb minőség előállítására törekednek és munkájukat a felvásárlók és az állat-egészségügyi szakemberek egyaránt gyakran ellenőrzik. Különben nem is látnám értelmét a magyar termék emblémának, amit mára már sok terméken láthatok. A bio- vagy ökológiai gazdálkodás valóban több emberi munkát igényel, mint a gépi,  viszont ezzel rendszerint el is boldogul a család.

Címkék: biotermék