Albérlet: Ha sehol egy kégli - Keressünk egy jó kis helyet! - Fotókkal
Veszprém - Bosszantó, ha sehol egy kégli! Keressünk egy jó kis helyet még ma, ahol a szomszéd elvisel - énekli az Illés együttes. Ezekben a hetekben Veszprében is több ezer egyetemista keres szálláshelyet, kollégiumban vagy albérletben.
Veszprémben, ha albérletben szeretne lakni ma egy egyetemista másod- vagy harmadmagával, akkor minimum húszezer forinttal plusz a rezsi rá eső részével kell számolnia.
A kábeltévét és az internet díját még ezen felül kell fizetni. Utóbbi pedig egy főiskolás számára létszükséglet, hiszen ezen keresztül tud például vizsgára jelentkezni, tantárgyat felvenni és a többi.
Nem olcsó mulatság egy albérlet, az biztos, éppen ezért sokan jelentkeznek kollégiumba, és ha oda nem veszik fel, akkor áll neki lakást keresni.
Banyár Árpád, Tudos Gábor, Soós Roland és Siklódi Levente a Pannon Egyetem hirdetőtábláján nézegetik az albérlet hirdetéseket
(Fotó: Penovác Károly)
A Pannon Egyetemen a hét elején zajlott az elsőévesek kiértékelése és az eredmények ma lesznek publikusak. A felsőbb éves hallgatók szerdán osztották be a gólyákat a szobákba.
Ilyenkor augusztus végén egyre több albérletes hirdetést látni az újságokban, a hirdetőtáblákon és az internetes közösségi oldalakon is megszaporodik a lakótársat keresők leveleinek száma.
Akár fele annyiba is kerülhet havonta a kollégium, mint az albérlet
Kollégistának lenni azonban pénzügyi szempontból sokkal gazdaságosabb, még ha kötöttebb is, mint az albérlet. Melyiknek mi az előnye és hátránya? Erre keressük a választ.
Az albérletet és a kollégiumot is kipróbálta a badacsonyörsi Kuti Gáspár, aki már középiskolásként belecsöppent a kolisok életébe.
A Központi Kollégiumban a gólyák szobabeosztásán és borítékolásán dolgoznak a felsőbbévesek
- Tizenévesként Veszprémben már nagyon megszerettem a kollégiumot, jelenleg Győrben vagyok kollégista. Szimpatikus a kötetlen életforma, valamint, hogy együtt vagyok a csoporttársakkal, minden buli innen indul.
További nagy előnye az albérlettel szemben, hogy itt fix árhoz kell alkalmazkodni - sorolja Gáspár, majd hátrányként hozzáteszi, hogy a sok ember néha zavaró tud lenni.
Önállóság szempontjából az albérlet jobb. Amikor albis voltam, magunknak kellett például elintézni, hogy legyen internetünk és kábeltévénk.
Figyelnünk kellett a rezsire, mert volt, hogy többet fizettünk, mint amire számítottunk - mondja a gyógypedagógusnak tanuló fiú, akinek a beilleszkedés, az alkalmazkodás soha nem okozott problémát.
Vannak olyan emberek, akikkel nem lehet jó kapcsolatot kialakítani. Ilyen esetben szerintem jobb nem erőltetni a dolgot. A főiskolai kollégium előnye talán az is, hogy itt napközben mindenki tud menni a maga dolgára, és ha nagyon nem jönnek ki egymással a lakótársak, akkor lehetséges a csere is - teszi hozzá Gáspár.
A Pannon Egyetemen tanuló Fischer Ádám is azon hallgatók közé tartozik, akik már laktak kollégiumban és albérletben is. - Egy évig voltam kollégista és úgy gondoltam, érdemes kipróbálni az albérletet is, ezért a volt szobatársakkal átköltöztünk egy lakásba.
Jó volt, hogy kollégistaként kezdtem az egyetemet, mert így könnyebb volt barátokat szerezni, ismerkedni, a kollégiumban mindig volt élet. Az albérlet sokkal nyugodtabb, csendesebb, jó érzés, hogy van egy hely, ahova haza tudok menni, van saját fürdőszoba és konyha.
Árban persze lényegesen drágább, és a számlákra is nekünk kell odafigyelni - mondja a Pécs mellett élő fiú, aki két társával osztozik a lakáson és havonta körülbelül huszonötezer forintot fizet a szállásért.
Több albérletet is megnéztünk, mire a mostanit megtaláltuk. Ez teljesen bútorozott és felszerelt, amikor beköltöztünk az internet is be volt már kötve. A kiválasztásnál az ár és felszereltség mellett meghatározó szempont volt, hogy jó legyen a közlekedés - teszi hozzá a mérnökinformatikus hallgató.
(Infografika: Glogovcsán Nikola)
A Pannon Egyetem hat kollégiumi épületben, összesen 1653 férőhelyen helyez el hallgatókat. A kollégiumokba a túljelentkezés húsz-harminc százalékos. A helyhiány miatt elutasított kérelmezők várakozólistára kerülnek.
A megüresedő helyeket folyamatosan töltjük fel a várakozólistán szereplők közül, attól függően, hogy melyik kollégiumban van üresedés - mondja Haraszti László kollégiumi referens, akitől azt is megtudom, hogy a kollégiumokba többnyire tanulmányi átlag alapján lehet bekerülni, csupán a hallgatók tíz százaléka nyer felvételt szociális alapon.
Az elsőévesek már 28-án átveszik a kulcsokat, míg a felsőbb évesek 30-án foglalják el többnyire két-három ágyas szobáikat. Az internetelérhetőség mindegyik kollégiumban adott, valamint társalgó, tv-szoba és dohányzó áll a hallgatók rendelkezésére.
A konyha és vizesblokk a legtöbb helyen a folyosón található, de van, ahol a lakóegység része. A szobákban az ágyon kívül szekrények, asztalok és polcok is vannak.
A térítési díjak az elmúlt évhez képest alig emelkedtek. A Hotel Magister és a központi kollégium díja ezer forinttal, míg a többié pár száz forinttal lett drágább - tette hozzá Haraszti László.
Címkék: pannon egyetem, kollégium, albérlet



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.