Az MSZP a zárt tárolókról
Veszprém - Gondolják újra címmel a zárt hulladéktárolókról tartottak sajtótájékoztatót a szocialista önkormányzati képviselők.
Nemrég a városvezetés bemutatta azt a kukák elhelyezésére tervezett tárolót, amelyet a társasházaknak 2012. január 1-jéig saját költségükre el kell készíttetni. A tároló több százezer forintba kerül, a társasházak többségének ez vállalhatatlan. Katanics Sándor azt mondta, javasolják, hogy az önkormányzat helyezze hatályon kívül ezt az előírást, készíttessen több olyan alternatív tervet, amely megfelel a társasházak teherbírásának, és egyeztetés után döntsön. (Nemrég közöltük, a témát az október végi közgyűlés tárgyalja, azzal a javaslattal, hogy a rendelet csak jövőre lépjen hatályba - a szerk.)
A királyszentistváni hulladékkezelővel kapcsolatban Hartmann Ferenc közölte, az ott keletkezett tűzeset vizsgálatainak jegyzőkönyvét augusztus 16-án hivatalosan kikérték az ügyben eljáró székesfehérvári tűzoltóságtól. Kérésükre még nem kaptak hivatalos választ (csak azt a szóbeli tájékoztatást, hogy új eljárás zajlik), ezért a tűzvizsgálati jegyzőkönyv nyilvánossága érdekében Jóri András adatvédelmi biztoshoz fordultak. Nem lenne jó, ha a szolgáltatást igénybe vevők fizetnék a helyreállítás költ- ségeit, tette hozzá.
Címkék: mszp, szemét, hulladéktároló
- Zétényi Péter |
- 2011 10 12 |
- 18:12
Vannak értelmetlen dolgok és ez az. A Cholnoki lakótelepen nap mint nap látjuk, hogy a zárral ellátott szelektiv hulladékgyüjtőket a hajléktalanok felfeszítik.
Volt szerencsém rájuk szólni, utána amennyire tudtam futottam ne, hogy megverjenek. Ebben a játékban nem én voltam az egyedüli. Mások is megpróbálták a felfeszítést megakadályozni.
Ha ezért megtámadnak és sikeresen megvéded magad,még Te kerülsz a bíroság elé. Mondván Önbíráskodást követtél el.
- Lékó Sándor |
- 2011 10 12 |
- 16:30
Mint társasházi közös képviselő "jelzem", hogy lakótársaim közül többen "alultájékozottak" az ügyben, csak annyit látnak, hogy "már megint fizetni kell valamiért". De előbb-utóbb elegendő információja lesz mindenkinek, hogy kellőképpen felháborodhasson.
Végigjártam társasházakkal teletűzdelt környékünket (Csermák u., Csikász u., Egyetem utca, Wartha V. utca) szinte semmi gond a konténerekkel, szerényen - megkockáztatom - környezetbe illően "teszik a dolgukat", tárolják a kommunális hulladékot. Elképzeltem, hogy nemsokára szürke kalickák pöffeszkednek helyettük, jó sok helyet foglalva, körbebástyázva a kulcsot otthon felejtők valamint a járókelők szemetével, és elszomorodtam. Remélem, nem ez a sors vár ránk, amiért még fizetnünk is kell...? (Mellesleg sehol egy róka, vagy kóbor kutya által felborított tároló, amin egyébként is nagyon csodálkoznék.) Ez a "zárható konténertároló" ötlet tipikusan egy irodai alkalmazott fejéből kipattanó éca lehetett, amit most önkormányzati rendeletben látunk viszont. A rendelet azonban hiányos, nincs benne, kinek a feladata és költsége legyen a tárolók megépítése. A polgármesteri hivatal úgy állítja be, hogy "kegyet gyakorol", amikor engedi ingyen közterületen tárolni a konténereket és felépíteni közterületen a szemétkunyhókat. A VKSZ Zrt. vezérigazgatója "visszasírja" a panelházak csótánytól, patkánytól hemzsegő szemétledobóit. "Rohadtul" kíváncsi lenne, hogy egy modernebb (pl. chip-es, mérlegelős) módszert hogyan fogadnának a veszprémiek. Ő sem tud jobbat a mi "tudati szintünkön", mint hogy vegyünk magunknak dizájnos, helyzabáló, méregdrága kalickákat. Szerintem viszont elsősorban gondolkodni kellene. Nem egy "egyen megoldással" nyakon önteni a várost. A célt kellene nézni, nem az eszközt. Hogy mire gondolok, itt nincs hely kifejteni, de - mint ahogyan a HEMO-ban is elhangzott - ki kell (nem kelleNE) kérni a közös képviselők, társasházkezelők véleményét egy egészséges kompromisszum érdekében. Különben megint zátonyra fut a nagy projekt. Ezt akár meg is ígérhetem.
- Katanics Sándor |
- 2011 10 12 |
- 08:42
Tisztelt Szerkesztőség! Szeretném ezúton felhívni a figyelmüket egy-két, szerintem nem jelentéktelen "apróságra".(Nem olvasói levelet, vagy nevemmel vállalt sms-t küldök, mert azt már sajnos mostanság sohasem áll módjukban közölni.)
Azt írják szerkesztői megjegyzésként a nyomtatott formában megjelent "tudósításban", hogy kedden már közölték, "az október végi közgyűlés tárgyalni fogja azt a javaslatot is, hogy a rendelet csak jövőre lépjen hatályba". Azt sajnos nem tudták viszont megírni, hogy mi: Katanics Sándor és Hartmann Ferenc (veszprémi önkormányzati képviselők) és nem az MSZP, "Gondolják újra!" címmel megtartott sajtótájékoztatónkon még hétfőn mondtuk el az önkormányzati rendelettel kapcsolatos aggályainkat. Sőt mi több, megfelelő indoklást adva soroltuk el, miért kell a rendeletet gyorsan felfüggeszteni. Megértjük, hogy pénzszűke állapot miatt nem tudnak minden sajtótájékoztatón jelen lenni. Ennek érdekében küldtünk egy korrekt sajtóanyagot is az Önök kérésének megfelelően még hétfőn délután. Azt viszont nem igazán értem, mi volt az akadálya annak, hogy ha már kedden nagy terjedelemben foglalkoztak ezzel a témával, miért nem akkor ismertették olvasóikkal a mi állaspontunkat is. S miért csak ma, szerdán közlik azt, amit mi hétfőn, tehát még a keddi cikk megjelenése előtt tartottunk fontosnak megosztani az érdeklődőkkel. Na, de ami a fontos: meggyőződésünk, hogy nem elegendő csak azoknak időhaladékot adni, akik hajlandóak az erőből politizáló fideszes városvezetésnek engedve megegyezést kötni, azoknak meg a szankciókat elviselni, akik okkal kritizálják, hogy miért csak egyfajta és igen költséges módon megvalósítható(zárható)konténertárolókat lehet megvalósítani a társasházakban, lakótelepeken élőknek. Fontos még megjegyezni: a 2010 májusában elfogadott és érvényben lévő rendelet szerint is jövőre, 2012. január 1-jén lépne hatályba ez az előírás. Ezért kell az egész rendeletet, és nem annak csak egy pontját felfüggeszteni és újratárgyalni javaslatunk szerint. S nem csak azokkal kell tárgyalni és azoknak időhaladékot adni, akik hajlandóak a diktátumok elfogadására, hanem azokkal is, akik ennek célszerűségét és észszerűségét érdemben vitatják. Tisztelettel: Katanics Sándor



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























Hozzászólások »
Eddig összesen 3 hozzászólás érkezett.